Mikor a fűrészgépek a madarak nyelvét kivágták (dedikált példány) [antikvár]

Prohászka László (Máté )Nekem ő az a munkásból lett újságíró, aki már akkor költő volt, ötven éve, amikor megismertem. És aki a hatvanas évek elején Szentpéteri Zsigmond vasöntő és költő társaságában eljött hozzám a Csepeli Szerszámgépgyárba, ahol köszörűs voltam. Eljöttek hozzám barátaim,, a fiatalabb munkáshoz. Megnézték a műhelyt, a köszörűgépemet és engem is. Látták, hogy jó helyen dolgozom. Tamási Lajos költő küldte őket a Csepel Újságtól, hogy adjak verset (!)Erre a mesebeli történetre Prohászka László (Máté ) emlékeztetett levelében, mikor elküldte verseit a Hét Krajcárnak. Megelevenedett előttem a csepeli Olvasó Munkás Klub, melyben felnevelődtünk, olvasóvá, néhányan költővé érlelődtünk. Nagyon megörültem Lacinak (Máténak), és a verseinek is. Költészetében szinte tapintható a szegények valósága, a becsapottak némasága és jajkiáltása, a költő irántuk érzett szeretete, együttérzése. De hát ő is a szegények kenyerét eszi, közülük való. Lenézi az új fáraókat, bankárokat, az arany napisten templomait, /égbenyúló tőzsde palotáit. /A ma hajcsárai, a politikusok / nem kan-csukát csattogtatnak. / Virágkehely szájuk / illatos mézet lehel". Ez a líra olyan hiteles és természetes tisztasággal fejezi ki a hétköznapi dolgokban jelenlevő költészetet, ahogy a virág az illatát, a csillag a fényét, az elfáradt szerszám a megöregedett ember szomorúságát. Prohászka költői hangjában valóban Kassák távoli hangját hallani, mintha a Szegények kórusa zengene, panaszolná sorsunkat. Nagyon jó, hogy Simor András is meghallotta ezt az értékes költői hangot, s az Ezredvég kiadványaként megjelentette Prohászka első két kötetét, a Szegények boldogságát és az Almok városát.Prohászka László Máté a hatvanas években még csak Prohászka László volt. Anyai nagyapját hívták Máténak, ő tanító volt Zágonban, Mikes Kelemen szülőfalujában, nagyanyja pedig egykori nemesasszony: Vizsolyi Katonka Irén. A család az első világháború és a Trianon