Must (dedikált példány) [antikvár]

Must Mindenki a saját lelkében él? Nem lehetetlen, hogy megtéveszt a tél. Fogaink között szavak. Szűrt gondolat, kék latyak. Érvényét veszti a kéj. Azután egy encián radír. Szelektálni tanít. A disszonancia asszociatív. Mert a tematika nem a cél. Az emlék felhőből nézi, hogy folyik mind erre a vér. S megtalál éjjel a léten átemelhető beszéd. Kezek. Aki hiszi, annak nyújtja az ég. Az értelem immár belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. Szertefoszlanak az elvek. Ami utópia volt, mehet! S ami elkezdődött, rögtön véget ér.