Nagypéntek (dedikált példány) [antikvár]

Azok, akik egyoldalúan ismerik a magyar nép történetét, a XVIII. századot nemzeti létünk legnyugalmasabb időszakának tartják, pedig az 1711-ben megkötött szatmári béke csupán a kuruc szabadságharcok korát rekesztette be. A paraszti osztályharc csataterén ekkor még nem történ meg a fegyverletétel, a harc tovább folyt legkülönfélébb formák között a rejtett gazdasági küzdelemtől kezdve egészen a nyílt felkelésig. Az a nemesség, amely hosszú évszázadokon át oly szívósan hadakozott a Habsburgok erőszakos és jogtalan uralma ellen, a szatmári békekötés után fokozatosan feladta ellenzéki magatartását, s igyekezett beleolvadni a gyűlöletes, népelnyomó államhatalomba. Így került egymással mindjobban szembe a nemesség és a parasztság. Ez teljesen érthető, hiszen a nemesi társadalom érdekei lassan azonosultak a dinasztia érdekeivel, s az ország parasztságának kizsákmányolása a két szipolyozó részéről a legtökéletesebb összhangban történt.