Napraforgók (dedikált példány) [antikvár]

KOPOGTATNAK Kopogtatnak. Kint csönd és sötétség. Valószínű, Frank József lehet. Negyven verse már katonás rendben sorakozik a mappában. A tudós lépést váltott. A költészettel kacérkodik. A Gabonatermesztési Kutatóintézet nemzetközileg is elismert napraforgó-kutatója majd vezetője, a Csongrád megyei Közgyűlés egykori elnöke az évtizedek előrehaladtával két alapvető dolgot is felismert: részint, hogy „a természettudományok akkor indultak rohamos fejlődésnek, mikor az ember az ismeretszerzés módjai közé bevezette a kísérletezést." (Bay Zoltán). Ez a szemlélet Frank József iránytűje is, amely az ő számára aranyló napraforgótáblákat, sorjázó napvirágokat jelentett, s tanulmányköteteket magyarul, franciául a világ minden táján. A kísérletek minden rész-sikere után azonban ott görbült az újabb kérdőjel: megérezte azt, hogy, míg „a klasszikus görög kultúra igen magasfokra jutott el az irodalomban, a képzőművészetben, az építészetben és a geometriában, a természettudományokban megállott a kezdeti tapogatózásoknál Mert nem használta a kísérletezést, hogy ismereteit bővítse, "-összegezte tapasztalatait Bay Zoltán. S amikor Frank befejezte az aktív kutatómunkát, ismét rátalált egy újabb kérdőjelre: miként lehet rokonszálakat találni tudomány és művészet között. Ezt a kérdőjelet azzal a felismeréssel egyenesítette ki, amelyet Taine is megfogalmaz: „a rokonság, mely a művészetet a tudományhoz fűzi, egyformán tisztessége mindkettőnek; dicsősége a tudománynak, hogy a szépségnek ő nyújta fő támaszait, és dicsősége a művészetnek, hogy legfönségesebb alkotásait az igazságra építi". Am a végén mégis marad egyetlen kérdőjel, talán a végső: „ embernek nincs megengedve ésszelfelfognia s szóval kifejtenie Isten minden egyes műhelytitkát" - ahogyan erre rámutat Boetius.