Napropó (dedikált példány) [antikvár]

ELŐSZÓ „Nincs egy gondolata, de ki tudja fejezni - ez az újságíró." Kari Kraus (1874-1936) Egy gépkocsi vezetőjének célszerű az előtte látható útra koncentrálnia. Milyen járművek milyen sebességgel haladnak előtte, milyenek az útviszonyok, vannak-e, várhatóak-e a haladást befolyásoló körülmények - kátyúk, baleset, torlódás, időjárási bonyodalmak -, a célhoz vezető útra mikor, hol, és jobbra vagy balra kell-e majd letérni. Mindeközben a vezető reflexszerűen, vagy mert a körülmények erre kényszerítik, be-le-belepillant a visszapillantó tükörbe is. Mi újság, mi történik a hátrahagyott útszakaszon? Közeiedik-e onnan valami figyelemreméltó, nem kell-e félrehúzódni valamilyen okból, és ha igen, merre húzódjon? Közben tűnődhet azon, hogy az őt előzni kívánó mennyire az írott és íratlan szabályok szerint készül cselekedetére. Visszapillantva eszébe juthat a vezetőnek, hogy szerencsére az út nagyobb részén, nehezén már túl van, vagy ennek az ellenkezője: hol van még az úticél, milyen hosszú és nehéz út áll még előtte. És bármire is figyel a sofőr, tudomásul kell vennie, hogy az úton sokadmagával halad, és még ha a cél esetleg azonos is, különböző sebességgel közeledhetnek felé. Tudomásul kell vennie a vezetők sokféle mentalitását, intelligenciáját, eltérő vezetői képességeit, szabályismeretét, önértékelését, jellemét. Mert a jellem tükröződik az úton tanúsított magatartásban: az erőszakosság, a kivagyiság, a nyusziság, a pipogyaság, az önzés, néha az udvariasság, az előzékenység és segítőkészség megnyilvánulásával is találkozhatunk az úton. Ezt az eszmefuttatást Révai Sára kiváló fotója ihlette, amely a könyv borítóján látható. Köszönet érte! Én az utam nagyobb részét már megjártam. Közeledve 75. születésnapomhoz, egyre inkább az érdekel, mit látok a visszapillantó tükörben. Hogy jött, jöhetett létre hazámban ez a sokak számára, sok szempontból szomorú, tragikus helyzet? Hogyan jöhetett létre, hogyan alakulhatott ki ez a bizonytalanságokkal, megválaszolhatatlannak, megoldhatatlannak tűnő kérdésekkel teli, tragédiákat is sejtető jövőkép a világban? A visszapillantó tükörben azt vélem felfedezni - a lehetetlent megkísérelve két mondatban összefoglalva -, hogy a konfliktusokkal kapcsolatban jogosan lehetnek az emberiségnek „déja vu" érzései: éltünk már át hasonlókat, az előképek és gyökerek gyakran évezredekre nyúlnak vissza, a példák esetenként több évezrede megtörténtek már. Másrészt: Bismarck mondta, hogy nincs nagyobb tragédia, mint kis ország fiának lenni. Ezt a tényt megemészteni több évszázada szomorú kötelességünk, kihívásunk, feladatunk. Nem „merni" kell kicsinek lenni, hanem tudomásul kell venni. A történelem mindig érdekelt. Ahhoz a generációhoz tartozom, amely jóval több, mint 40 évig olyan politikai, gazdasági, társadalmi rendszerben élt, amely rendszert életfogytáig kell realitásnak, élete keretének tekintenie. A generáció sok tagjának minden ellenérzése, konfliktusa, vágyakozása ellenére.