Örök visszatérés (dedikált példány) [antikvár]

I. A völgy ölében megbúvó kicsi falut körbefonta az augusztusi éjszaka barna bársonya. Csöndes álmát néhány szundikáló kutya fel-vakkantásai zavarták csak meg. Az éjszaka sötétjén nem sokat rontott az utcai lámpák fénye. Jó, ha minden harmadik oszlopon pislákolt egy villanykörte. Az is oly halványan világított, mintha végét járó gyertya égett volna odafönt a póznán. Torma Imre megszokta már ezt az éjszakai halvány világot. Itt él a faluban születése óta. Ha nincs hold az égen, bizony csak kicsi világosság jut az utcán kóborlóknak. Ezen az estén jóval több fény is elkelt volna. Sajtos szomszéd szólt, hogy egy idegen embert látott a faháza körül ólálkodni! „Utána kell néznem, ki lehet az! Most botorkálhatok le a folyóra ebben az augusztusi barnaságban. „Akár jól látott Sajtos komám, akár nem, oda kell néznem!" - morfondírozott magában. A Sajó felé vette útját, a hétvégi házához. Ott áll a folyóparthoz közel. Amikor a vasútnál kitelt a szolgálata, és nyugdíjba ment, akkor építette fából. Nem nagy ház, csak egy olyan kalyibaféle. Ha Erdélyben állna valahol, annak is neveznék. Egy képeslapon látott hasonlót, azt építette meg, Az ajtó előtt meglepődve állt meg. A lakat ott lógott egy szögre felakasztva. Határozottan emlékezett rá, hogy délben rendesen a helyére kattintotta. Arról nem tudott, hogy felesége, vagy Tímea lánya jártak volna ott délután. Legalábbis nem szóltak róla. „Valaki levette a lakatot, de ki és miért?" - tette fel magának fölöslegesen a kérdést. „Csak nem fájt a foga valakinek a „drága" bútorokra?" - ironizált magában. Nem lenne általuk gazdagabb az biztos! Ha az egész berendezést elviszi, akkor sem! 5