Rókatánc (dedikált példány) [antikvár]

Béni Sajtos Béni habókos öreglegény volt, ott lakott a város szélén, a szüló'i ház udvarában épült, úgynevezett kisház földes szoba-konyhájában. Negyvenes éveinek a derekán járt, nem nősült meg. Beszédhibás is volt, meg valami zavar is lehetett a gondolkodásában, hiszen minden vicket-vackot összeszedett az úton, lehetett az rozsdás félpatkó, derékban hajlott szög, girbe-gurbára tekeredett drótdarab, kócmadzag, fél tégla, mind hazavándorolt Béni kis kamrájába. Legszívesebben vödörrel járt, mert még a lócitromot is hazavitte. Minden reggel seprűvel és lapáttal, no meg a lukas vödrével betakarította az útközépról az eló'ző napi „termést". 1944 szeptemberét írtuk. Csodálatos, veróTényes 6sz volt, amolyan igazi vénasszonyok nyara. A szép idő azonban senkit sem érdekelt, mert ezekben a napokban érte el a front a várost, s napokon keresztül ropogtak a fegyverek, s hol a németek kezére került a település, hol meg az oroszok szorították ki a városból óTcet. A lakosok a házak udvarán ásott bunkerokban húzták meg magukat, a harc közbeni kis szüneteket használták fel arra, hogy megetessék a még meglévő állatokat, vizet vegyenek, főzzenek, vagy - ha éppen találat érte a :at - mentsék a romok közül, ami még menthető. A lakosok száma nemhogy megcsappant volna a front miatt, hanem még szaporodott is, hiszen erdélyi menekültek szállásoltak be jószívű városiaknál, várva a hadiesemények elvonulását, hogy aztán folytathassák tovább futásukat a maguk sem tudja bizonytalan felé. így került egy barnahajú, Kolozsvár környéki özvegyasszony is Béniék portájára. Férje még a háborúskodás első napjaiban hősi halált halt a tábori posta által kézbesített szűkszavú értesítés szerint, az egyedülálló asszony pedig nekivágott a világnak, kis batyuja mellett magányosságát is cipelve. Érett negyvenes volt, kissé telt idomokkal, vállát verdeső barna hajkoronával, kissé szomorkás kék szemekkel. Amúgy csendes,