Rövidzárlat (dedikált példány) [antikvár]

ELOSZO Sokat gyötrődtem, míg megérlelődött bennem a gondolat: megírom gyermekkori élményeimet, keserű perceimet, amelyeket máig sem tudok felejteni. Szüleim vajon miért nem tudtak örülni az elsőszülöttnek — nekem —, aki a tisztábatétel után nem voltam hajlandó tudomásul venni az éjszakával járó sötétséget. Igen. Amint a villany fénye kialudt: sírtam, ordítottam, mint a sakál, és ez így ment három éven át. Bezzeg, amint a lámpa felgyulladt, fénye szétterült a szobában, nyitott szemmel, csendben nézelődtem Hogy mit néztem, talán már akkor is a világot szemléltem? Soha semmiért nem kaptam dicséretet, örökké csak szidást; nem tudni, miért voltak irántam örökös gyűlölettel? Az első írásaim megjelenése után azt mondta anyuka: „Semmi az, amit te csinálsz " Egész gyermekkorom félelemben, szorongásban telt el, csak az anyai nagyszülőknél volt nyugalmam. Remélem, a kedves olvasók nem botránkoznak meg szigorú nyíltságomért, de mást nem írhattam, csak amit nagyszüleimtől hallottam, és a magam bőrén tapasztaltam. Helyesen tettem vagy sem, döntsék el A szerző