Sodrásban partok közt (dedikált példány) [antikvár]

Sodrásban partok közt Krajcár Béla a nagyvilágban Béluci vagyok, azaz Krajcár Béla. A barátaim néha Fillérnek hívnak, de ez azért nem valódi, mert a nevem nem az aprópénzből ered, hanem a Kaiser német szóból, ami tudvalevőleg császárt jelent. így inkább Császárnak hívhatnának, de ez nekik nem tetszik, mert akkor én uralkodnék rajtuk. Az aprópénzről az jut mindig az eszembe, hogy ha valakit le akartak rázni, azt mondták, kifizettem aprópénzzel. Kisgyermek koromból nagyapám alakja ötlik fel előttem. Egyszer megengedték, hogy reggel befeküdjek az ágyába, és ott igyam meg a kávémat. Ez volt azonban az első és az utolsó alkalom is, mivel az történt, hogy kiömlött a kávé a dunyhára, amit Piroska, a kis szolgáló duszának nevezett. Nem haragudtak igazán a balesetért, de többet nem engedtek be a nagyapa ágyába. Pedig, hogy kívánkoztam! Úgy hittem, ha én is befekhetem oda, nekem is olyan szép nagy bajuszom nő, mint a nagyapámnak. Máig sem értem hogyan ömlött ki az a kávé, mikor én már akkor rég tudtam csészéből inni, és a kiskanalat is tudtam használni. Igaz, nem szívószál módjára - Béluci, mennyi dolgot ad nekem! - fogadott a konyhában Piroska - Most moshatom a duszát! - Most moshatom, most moshatom - kántáltam, de Piroska meglegyintett egy törlőruhával, így meghúztam magam. - Mi ez a derendócia? - jött be nagymama. - Csak beszélgetünk - hárítottam el a szidás lehetőségét. Nagymamám, Greif Mária kicsi, vékonypénzű asszony volt, de borzasztó szigorú úgy a személyzettel, mint a családjával - különösen a gyerekekkel szemben. Esztergomban született, de a család valahonnan Mannheim környéléről került ide. A nagybajuszú nagyapa abban az időben pelyhedző állú fiatal kadét volt, amikor nagymama éppen hazajött a nevelőintézetből. Sok haszontalan dolgot tanultak ott, de úgy hitték, ezek egy úri kisasszony számára nélkülözhetetlenek. Megtanult pukedlizni, szépen enni, előre köszönni az idősebbeknek, semmit mondó társalgást folytatni, táncolni, ami