Sors-kiáltó [antikvár]

AJÁNLÁS Murányi Lászlót a Magyar Televízióból ismertem meg. Fiatal férfiként helyes magyarsággal, szép orgánummal figyelemre méltó jelenség volt, mert hiteles volt. A testbeszéd és a kimondott szó, mondat harmóniában volt egymással. Időnként indulatos volt, ami különös volt a maga idejében is, hiszen a Magyar Televízióban, Magyar Rádióban megszokhattuk a simulékony, halkan beszélő, úri módon viselkedő „riportereket". Indulatos ember nem hazudik! A rendszerváltást kővetően fölbomlott minden. A meglévő rossz rend helyett szabad anarchia, a direkt utasítások helyett a sejtetések ideje következett, katonákra már nem volt szükség, csak szolgákra és rabszolgákra. Murányi László szabad ember volt. Katonáskodott a régi rendszerben, az anarchiába nem volt illeszthető. Nem is akart illeszkedni. A Magyar Hont szerető, a magyarságért küzdő idősödő férfi kereste életcélját. Figyelt, rögzített, tanult, tudását, intelligenciáját felhasználta új kifejezési módjában, az írásban. Nem költő, nem is író, több annál, szabad ember! Szabad gondolatokkal, a „nagy magyarok, nagy költők" igazságait próbálta és próbálja a mai napokban is az emberek kezébe adni, és közben annyit gyakorolt, hogy saját gondolatait egyre többször írásban rögzítette. E rövid megfogalmazások semmivel nem kisebb értékűek, mint a nagy emberek nagy mondásai, mert őszinték, mert szívből jönnek, magyar módon, magyarul fogai-