Szerelemsóhaj (dedikált példány) [antikvár]

Másodízben szerkeszthettem Fekete András költőbarátom verseskötetét. Stílusváltást ezúttal sem tapasztaltam. Mire is gondolok: András hagyományos verselő - ha úgy tetszik csokonais érzésvilágú rímfaragó. Kamaszkora óta foglalkoztatja a költészet, s úgy érzi, neki költenie kell. Igen, nem véletlen a szóhasználat, valóban költ", akinek személye szerethető. Olyan alkotó, aki a mában él, mégis régi emlékekből merít, ha verseskönyvet ír. Ilyenkor olajozza virágszirmokban lubickoló romlatlan lelkét. Bizonyos vagyok abban, ha a XIX. században születik, költői tevékenységét babérkoszorúval jutalmazzák. Erre mondják, rosszkor, rossz időben született. Vagy talán mégsem?Voltak, vannak és mindig is lesznek a szakmában olyanok, akik másként vélekednek - bizonyos egyéniségekről - költői világokról, így például Andráséról is. Egyet máris megjósolhatok: nem hiszem, hogy az ő világa sokat változna a jövőt illetően, ahhoz túlságosan elszánt, meggyőződő típus. Költői világát kiforrottnak érzem, amelyben élettapasztalata és évszámai jócskán szerepet játszanak.Tudjuk azt is, hogy a ma alkotóembere számos elfoglaltsága mellett - ha versírásra adja fejét - akaratlanul is kialakul benne egyfajta sajátságos mondanivaló, mely jól tükröződik András munkájában is...