Szerelmem Győr (dedikált példány) [antikvár]

Vers-zuhatag(Ajánlás az Olvasónak)Vers-zuhatag, ébredést kiáltó hajnali harmat. Az egyre élesebb napfénytől a csend hálója szelíd alázattal átszakadt. És akkor üzenet született: megkapott, itthagyott, kicserélt, mívesre formált rímekből összegyűrt, nekünk ajándékozott üzenet. Horváth Jófejű Zoltán lelke.A költőé, akinek fáradt szíve tűzben vergődött, mégis énekelt, akinek megtiporták szavait, mégis bölcs dal fakadt ajkain. Aki olykor angyalokkal borozgatott és utána, mikor egyedül maradt még egy pici pohár keserédes italt mindig lehúzott. Elkalandozott néha, de miként a legkisebb pásztorfiú, az életfa derűs árnyékába mindig visszatért. Oltárt épített és azon kínálta mindenkinek a mosolyból, atyai érintésekből, batyuba szánt szavakból válogatott szeretetáldozatot, a vérszentség mennybeemelő misztériumát.Üzenetet rejteget a hajnal. a költőét, aki vonagló albatroszként eloldotta magát a földtől és szabadon repült, akinek lelkét örökre tisztára mosták az olvasón pergő szent igék.Akinek öreg vonata mindig késett, de megállíthatatlan zakatolással mégis célba ért.Horváth Jófejű Zoltán mindig és mindenkor talált magának helyet, és hálás örömét lelte a teremtett világban. Új élettel, gondolataival vetette be a jövendőt és a termékeny isteni tájon a könnyek függönyén keresztül is meglátta a hit gyümölcseit. Az örökkévaló bizonyosságot.Azon az őszön sem szédült meg, nem hagyta, hogy lelkiismerete ellen bármerre is elsodorja az ár. Nem tagadott meg, nem hagyott el senkit, az Istentől kapott ajándékokhoz - hazájához, hitéhez - rendíthetetlen hűséggel ragaszkodott. Így a "furcsa vörös cirkuszban" is alázattal viselte a körénehezült rácsok nyomasztó korlátait.Évtizedekig hordozta a lelkébe kapaszkodó emlékeket. Írt, mesélt és imádkozott. Olyan volt, mint a halálon átsuhanó magány. Horváth Jófejű Zoltán mégis olthatatlan szerelemben élt a léttel, talán ezért is tudta itthagyni költeményeiben József Attilából "fordított" üzenetét: szeresd meg bennem önmagad!