Szívek és érvek (dedikált példány) [antikvár]

Sebők János költészetéről Már a Négy fa című kötetének szerkesztésekor és kiadásakor (Rím Könyvkiadó, 2005) egyértelművé vált előttem, hogy egy rendkívül érzékeny alkotóról van szó. Olyan költőről, akinek a valóságérzékelésében négy meghatározó réteg összegez mindent. Az első ilyen lírai vonulat a boldogsághoz, szerelemhez, családhoz kötődik, mely vonulatban a szeretet válik igazán hangsúlyossá. A Karjaidba vágyom; A mi szerelmünk; Remény-fürdő; Itt felejtett fény; Kettőzött erő; Fúga Erzsikének című versekre gondolok itt elsősorban. Szoktál-e rám néha úgy gondolni, hogy a szíved közepében égsz, hogy ledobod büszkeséged fátylát, nem félsz attól - legyen bármi vész -; hogy megaláz selymes érzésed, mely szívemet gyűrűzi körül Olvashatjuk a Fúga Erzsikének című költeményének első soraiban. Őszinte vallomás ez, és sokkal több is egyben. Ugyanis nem csupán a szeretet, a szerelem kimondása tartja meg ezt a verset, hanem egy misztikus, mégis valóságközeli érzés: „hogy olykor gyermekké lényegülök". József Attila egyetemes létkérdése, mindenek fölötti árvasága húzódik meg az ilyen sorok mögött. Érdemes volna egy külön tanulmányt szentelni arra, hogy Sebők János költészetében kimutassuk azokat a pontokat, metszésvonalakat, amelynek mélyrétegében József Attila hangját halljuk. Mindezt maga Sebők János is érzi, és az itt - ebben a kötetben olvasható -Költészetnapi főhajtás; valamint „Levélféle József Attilához"