Szívek zárkái (dedikált példány) [antikvár]

Délután.Rabán felébred szunyókálásából, hanyatt fordul a recsegő, plüss takaróval fedett díványon, feje alá gyömködi az összegyűrődött díszpárnát. Ruhástól heveredett le, az utóbbi időben gyakran elpilled ebéd után. De elég egy röpke órányi alvás, hogy újra pihentnek érezhesse magát. Felfrissülve nyújtózik, fülel, a konyhából neszeket hall, Liza, a felesége csendben motoz odakinn, nehogy felzavarja. Rabán Fülöp elmosolyodik, az álmára gondol; miként valamelyik éjszaka, most is Lizával álmodott; folyóparton sétáltak, vízbe hajló, sűrű fűzfaágak alatt. Az asszony derűs volt, egyszer csak kiperdült mellőle, a folyóba vetette magát, és hívta Rabánt is úszni; áttetsző volt a víz, de ő mégsem követte, erre aztán Liza kijött a partra, ruhátlan volt, testén vízgyöngyök peregtek; csodálatosan megfiatalodott; a régi-régi Liza állt lelőtte, feléje tárt karral.