Szólíts Katalinnak (dedikált példány) [antikvár]

A háború nem kímélt senkit, se katonát, se civilt, se várost, se falut. Napi rendben jöttek az amerikai bombázók és hullottak a bombák a házakra, utakra, különösen a vasútállomás környékére. Apa, kisvárdai Nagy László a Hadkiegészítőtől hazafelé igyekezve, a sziréna hangjára lekényszerült az óvóhelyre - az óvőhelypa-rancsnok szigorú utasítása szerint. A Hadkiegészítőnél kapott beosztást, amikor szolgálatrajelentkezett. Egy íróasztalt és egy csomó elintézetlen aktát adtak át neki, amit nem vett rossznéven, legalább elfoglalta magát és nem törte a fejét a napi gondokon. Már sokan szorongtak a pincéből átalakított óvóhelyen, csak az ajtó mellett tudta meghúzni magát. Sötét volt itt lent, mert megtiltották, hogy gyertyát vagy petróleumlámpát használjanak - tűzvédelmi okokból -csak néhány elektromos zseblámpa fénye villant fel itt-ott. Gyerekek sírdogáltak, anyjuk csitítgatta őket, néhányan imádkoztak, egy szerelmespár kihasználva a sötétséget szenvedélyesen csókolózott, Misi, a zsebtolvaj ide-oda sündörgött, keresve valami értéket a zsebekben. Egyszerre nagyot dördült, hogy a falak is bele remegtek és lezuhant a mennyezetről egy gerenda.