Tam-Adél II. [antikvár]

Gótikus katedrális 1 Augusztus 20-án kora reggeltől ragyogóan sütött a nap. Tamás úgy döntött, hogy bár szünet van, és ilyenkor nem kötelező, elmegy az ifjúsági istentiszteletre. Na nem azért, mert feltámadt benne a vallásos buzgalom, inkább azért, mert abban reménykedett, hogy ott lesz Adél is. Ezt megelőzően, hétfőn be kellett mennie Spitzerékhez a szokásos beszerzés intézésére. A Szent István ünnepe előtti napokon szokatlanul nagy forgalom volt. Bosszúságára a pénztárnál is annyian gyűltek össze, hogy tíz szót sem válthatott Adéllal. Be kellett érniük - kihasználva, hogy a várakozók papírjaikon feljegyzéseiket tanulmányozták, meg a pénzüket számolgatták - pillantásuk néhány másodpercig tartó szerelmes összekapcsolódásával. Nem először tippelt tévesen. Bár szinte az istentisztelet végéig élt benne a remény, hogy a húsvéthétfői jelenség, Adél megjelenése a templomban, megismétlődik. Azért mennyire más volt az előző ünnep, mint a mostani! A tavasz a biztatást, a forró nyár a beteljesülést hozta. De a szerelmesnek minden kevés! Akkor sem lett volna teljesen elégedett, ha Adél jóval többet van a közelében. Hát még így! A csodálatos nap, augusztus 8-a óta - mely számára az új időszámítás kezdetét jelentette -, a Kedvest nagyon keveset, csak percekre láthatta az üzletben. Beszédre, olyan fontos mondandókra, hogy Szeretlek! Kívánlak! Nagyon hiányzol! az idő kevés volt és alkalmatlan, csak a szemük beszélt lopva, egy-két másodpercre. Felhangzott a gyülekezet befejező énekének utolsó versszaka is: Maradj meg hűségeddel Velünk, Uram, Isten adj erőt, hogy megálljunk mindvégig a hitben! A kántor orgonajátékának befejező futama után a fújtató még egyet szusszant. A hívek felállva, fejüket meghajtva a záróimát mond-