Taníts meg engem reád tekinteni (dedikált példány) [antikvár]

A hallgatag költő Kincset titkoló ember Erdélyi László. Mint az igazgyöngyöt rejtő kagyló, amely egy életen át önnön testéből építi fel a felbecsülhetetlen értékű csillogó varázst; úgy rejtette a nyilvánosság elől verseit a költő Erdélyi László. Első költeményeit 1968-1971 között vetette papírra. Csak alkalmanként szánta rá magát a versírásra - amelynek elképzelhető, hogy kibogozható a „miért-je". Talán nem erősödött meg benne a kifejezésmódnak ez a különleges, semmi mással össze nem vethető és nem helyettesíthető - nem könnyű - formája; de a gondolatok, véleménye a világról, életről és halálról, a „honnan-hová"-ról, a miértekről - már tucatnyi könyvében láttak napvilágot. Első írásai 1957-ben jelentek meg. „írtam és beszéltem, ágáltam s hadakoztam, véleményem volt erről meg amarról..." emeli fel szavát Karinthy (Karinthy Frigyes: Ki kérdezett?) Erdélyi ugyanezt tette, nehéz időkben, az Úr alázatos szolgájaként, eszközeként. Irt és beszélt. Szószékről szószékre vándorolva hirdette az igét; véleménye volt mindenről: útmutató, segítő szava. Tanácsa, ami Isten népét az üdvösség felé vezető úton kalauzolta. Könyveiben az emberi lét lényeges, izgató kérdéseire kereste a választ: hol és milyen mértékben szükséges a társadalmi változásokkal átformálódott fogalmak átértékelése?