Tegnapi szegények (dedikált példány) [antikvár]

ElőszóA szegénység nehezen engedi el magától az embert. A cselédházak még nehezebben. Nemzedékek váltják egymást, amíg lelökhetik a fájdalmas batyut. Messziről vezet az út, kis gyalogút kószálása a világban, és még nem nőtte be teljesen a fű. A szélmalom is üzen naponként, a vályogvető gödrök kint a falu szélén.Létező a Homok, a Kettős domb, előtte a megálmodott szalmatetejű kunyhóval. Régi ízek, régi emlékek villanása, porban futó lábnyomok, a vénasszonyok hosszú nyara. Pölös Gábor, öreg Boldi családja, az öreg Kun, Istvánapánk és a cselédháziak megtalálhatók. Nem irodalmi hősök, helyhez, időhöz köthetők. A leghosszabb út: kilábalni a tegnapelőtti nyomorúságból. A felszabadulás csak lehetőség, a gyalogutak elindulása.Szeretem a tájat, embereimet. Onnan indultak, ahol megkezdődnek a parányi utacskák, s faluhoz, közösséghez vezetnek. A táj mása az embernek. Változik. Magával hordozhatja, hűséges marad hozzá. Közreadom a Homokot, az öreg szélmalmot, a rekedt hangú, semmi kis Gulyás Imrét, a szegények türelmével megáldott Juliskát. Boldogok lehetnek, hiszen a felszabaduláskor születtek.1970. március