Tranzit (dedikált példány) [antikvár]

ElőszóA kötet tanulmányainak zöme 1977 és 1992 között Párizsban íródott, tehát abban a periódusban, ami a korábbiakhoz és a későbbiekhez képest számomra tranzit állapotot jelentett. Hogy ez valójában tranzit - azaz átmeneti - állapot volt, csak utólag vált nyilvánvalóvá. A francia tartózkodás ugyanis annyira véglegesnek tűnt, amennyire az életben egyáltalán bármi is véglegesnek tűnhet. A Párizsban született írások ebben a hiszemben, a francia szellemi élet atmoszférájában fogantak, s a francia viszonyokat vették elsődlegesen figyelembe. Mindezek ellenére a kötet egyáltalán nem a francia művészetről, hanem a kelet-közép-európai avantgarde-ról, helyesebben annak egyes jelenségeiről szól. Meglehet, hogy a kívülálló számára kissé abszurdnak tűnik, hogy Párizsban élve engem egy, a francia kultúrától meglehetősen távoleső tematika foglalkoztatott. A magyarázat abban rejlik, hogy a Franciaországban (vagy bárhol másutt) letelepedett külföldi számára az identitás mást jelent, s fontosabbá válik, mint annak a számára, aki saját hazájában éli le életét.Az identitást az emigráns létformában választani kellett, választani lehetett. A kelet-közép-európai identitás választása - vállalása - éppen Párizsban, közel húsz évvel ezelőtt, szükségképpen meghatározó volt, akár tudatosan történt, akár önkéntelenül, mint az én esetemben. A kelet-közép-európai identitás elfogadása Párizsban ugyanis bizonyos értelemben a marginalitás elfogadását is jelentette, annál is inkább, mivel éppen Franciaországban a franciához képest szinte minden más - s különösen a kelet-európai - kultúrát marginálisnak tartottak, s tartanak ma is. Másrészről a kelet-közép-európai avantgarde áramlatokkal való azonosulás mégis meghatározott - meghatároz - egy adott helyet a francia intellektuális struktúrán belül.Hogy miért ez, a kelet-közép-európai identitás s nem a fordítottja, a francia kultúrába való beolvadás igénye, a francia szellemi élettel való azonosulás vált számomra elsődlegessé, annak megvoltak a hazai előzményei. A kelet-közép-európai avantgarde művészetet a magyar kultúrális életben hosszú ideig legfeljebb csak tolerálták, s még a toleranciát is csak évek munkájával sikerült egy egész generációnak kiharcolnia. Ez a folyamat 1977-ben ugyan még nem zárult le, de a helyzet kétségkívül kedvezőbb volt, mint a hatvanas években. Míg a hazai terepen az "avantgarde" számára kellett - amennyire csak lehetett - polgárjogot szerezni, addig Franciaországban a "kelet-európai" vagy "kelet-közép-európai" elfogadtatása volt a cél.Húsz évvel ezelőtt a legtöbb kelet-közép-európai művészeti jelenség szinte egyáltalán nem létezett a francia köztudatban. Mindmáig még a legjobb lexikonok, összefoglaló jellegű, képzőművészettel, történelemmel foglalkozó munkák is,- a nyugateurópaihoz viszonyítva - legfeljebb csak egytizednyi helyet biztosítanak annak, amit kelet-európainak lehet tekinteni.