Újjászületés (dedikált példány) [antikvár]

újjászületés 2011. Arany-Tóth Katalin Hársfák a téren Ma a hársfák tövébe fészkelt a béke. Ágaik elérhetetlenül néznek a messzeségbe. A tér harangja, ódon talapzatába olvadva, ugyanazt a tűzvész előtti, méltóságteljes kongást hallatja, mikor még a magasló torony büszkesége volt. Ma a hársfák lombjába húzódott a csend. A madarak fészke, mint otthonok örök menedéke, védelmet remélve, létjogot teremt: színek, illatok, formák jelzik a létező jelent. Ma a hársfák görcsös ágai öleik a Fényt, s könnyű táncba röpítik a reményt. A felhőkbe költözött bánat ma messzire tekint, s a Korsós lány bronz-karja az itt élt parasztok emlékét lágyan átkarolja, majd feléjük szelíden int. A díszes padokon elpihennek a vágyak, s újra álmodják a letűnt éjszakákat. Elnémult csendben köszön vissza a pillanat: gyermekkorom látom, s az ugyanitt álló, festéktől pergő, billenő széksorokat, s hallom kattanó koppanásukat. Ma a hársfák illatába rejtőzködött a múlt, s a rohanó világ zaja egy percre belém csitult. Jó öreg vásárhelyi fák! Veletek nyílok, virulok, ősszel veletek sárgulok, s egykor majd veletek korhadok de addig is: Itthon vagyok. Ül ¦ t'^'jj \é .1 1