Vadvirágok (dedikált példány) [antikvár]

ÜDVÖZÖLLEK KEDVES OLVASÓMKérlek, úgy fogadd írásaimat, mint nem szakavatott, de gazdag élettel megáldott ember visszaemlékezését boldog múltjára, amiből merített.Joggal kérdezed; ki vagyok? A természet kicsiny része vagyok! Elhagytam a város forgatagát és felkerestem a lelkem békességét, a csendet, az erdős, sziklás hegyeket, völgyeket, hallgattam a sudár fenyőn daloló rigót, az esti tücsökmuzsikát, a szél zúgását, engedtem, hogy arcomat mossa a zivatar, hogy átmossa lelkemet a patakcsobogás, a hajnalban áradó friss levegő, az ébredő természet tiszta lehelete. Megismertem az élővilág számos rejtőzködő titkát, a gének csodáját, amely egységet teremt minden élő között. Egyszóval a csodák kertjében jártam életemben és végül ilyennek gyúrta lelkemet a Mindenható. Nem vagyok panteista, de felismertem, hogy a természet - amely minden tudás és bölcsesség forrása - Isten megnyilatkozása a számomra azért, hogy megtisztítsa a lelkemet és békét adjon.Csodáltalak, szerettelek, ezer szemmel kerestelek. Jöttél felém titkaiddal, titokfejtő gondolattal. Alázattal álltam eléd, s kitártam a karom feléd. Mikor pedig megleltelek, nyitott szívvel kérdeztelek titkaidról és te szóltál. Megértettem, amit mondtál. Azóta is benned élek, mással szinte nem beszélek. Beleláttam a szemedbe, titokőrző végtelenbe. Nálad maradt mind, mi titok, de nálam a nyitott titok!