Vágta a mezőn (dedikált példány) [antikvár]

SZÜLEIM, MINDENEIM Anyám és apám nélkül óceáni mélybe süllyed az idő, tékozló gyerekként megbocsátásra várva, mért nem szerettem jobban az én szüleimet, mindeneimet? Odakint sötétedik, február van, hó fedte be anyám és apám sirját és a kis harangokat, melyeket apám emlegetett arrafelé járva- csak a téli estéktől félek, nem azoktól, kik elfeledkeznek a halálról, mig élnek, egymás szivét tépdesik, mardossák, mig meg nem reped és szét nem hasad. Apám, szent földi keserveiddel jó voltál és szerettél, ezért siratlak annyira, és nem tudom, hogyan éljek tovább, mert nem tudom, van-e, ki szeressen? Mitévő legyek, ha már a halál megintett, kimérte rám büntetésemet? Olyan, mintha a testemből kiszállt volna szivem két legdrágább darabja 12.