Vakondtúrás (dedikált példány) [antikvár]

EL0S20Pécsi Éva költészetét faggelom. Míves versek, rné?v gondolatok, a világra figyelés, az emberi humánum mélységei felé törekvés, a klasszikus irodalom szeretete, a kortársak, jelenkori írók elismerése, ugyanakkor a szerénység. Ezek a tulajdonságok, úgy motiválják az alkotót, hogy példaértékű költészetet hozott létre. Ismerem régebben írt verseit és rácsodálkozom e kötetben írt versek hangjára, mintha frissebb életszemléletében bölcsebb ás ráhango-lóbb volna költészete a korábbitól. Azt hiszem, úgy írhatom: megérett.Egyébként Is verseiben a sorok úgy hömpölyögnek, mint a megnyugodott folyó, egy-egy széllökte hullámban felkiált, aztán elsimul bz azüst-vetésü szó a hófehér papíron s újból elmélyed a szere-iem, a táj, a humanista gondolatok, a klasszikusok között, és keresi a legkisebb soraiban Is az emberséget 3z elérhető, el nem érhető szerelmet és ott suttog^ ott jelentkezik nála a tehetség. Egy szeretettel áthatott, mélységeiben is a múltban élő, a szeretetéber? is visszafojtott hangú költő néma kiáltásait hallom, aki fe! szeretné rázni a világot közönyébői, szeretné széttépni a láncokat és szabadon írni, tiltakozva a megkötések ellen és hcírcoiva a magyar nyelv tiszteságáért,- megépíteni saját arcát, amely fennmsral-hat az öröklétnek. S ezek a versek már arra is szolgálnak, a szó tiszta értelmében, hisz szolgálattevő ő is, mint társai, őrködik a szó, a nyelv tisstaságán s mint tanár inti a világot a jóságra.