Vándordal (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Vándordalok szólnak a messzi Marseille-ből: játékosan, édes-keserűn. Vajon a vándordalok egy vándor dalai, vagy vándorlásra csábító dalok? Agnel Hidvégi Éva kötete esetében talán mindkettő. írásai két- vagy éppen többsoros kirándulások a lírai énnel szorosan összefonódott MarseÜle-be vándorolt költőnő, írónő gondolatvilágába, amelyben a lágyan zakatoló betűvonatok utasaiként száguldunk. „Csak a verseken keresztül merek az lenni, ami. vagyok. S ami vagyok, arról ki tudja, mit mondanak a versek?" A nyelvi játékok megannyi színes üveggolyóként gurulnak, koccannak végig a köteten, mint egy jókedvű gyerekszobában. A szerzőnő nyelvészeti érdeklődése, munkája szinte letagadhatatlan a műveit olvasva: a szójátékok olykor nem csupán díszítőelemként, hanem lírájának szerves részeként értelmeződnek. Versei a humort sem nélkülözik, mely elsősorban nyelvi szinten jelentkezik. Példaként a kiváló stílusparódiák szolgálnak, melyek Ady Endrét, Pilinszky Jánost, József Attilát, Petőfi Sándort, Juhász Ferencet és a stílusparódiáiról is közismert Karinthy Frigyest idézik meg. De a világirodalom távoli időkben és helyeken szétszóródott alakjainak egy-egy műve is terítékre kerül a stílusparódiák kapcsolatán: így például a nálunk kevésbé ismert Fernando Pessoa portugál költő, akit a portugál „modernismo" egyik legjelesebb képviselőjeként tartanak számon. Vagy éppen a Domitianus császár uralkodása alatt működő Martialis, az epigramma nagymestere is helyet kap. Emellett korunk végtelenül lerövidített, kifacsart, kitekert divatszavai is megjelennek a