Vendégváró fenyvesek (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből:Délcegek. Dacolnak a természet erőivel. Tartásuk van. A téli hótakarók és a vad szelek ugyan megritkítják soraikat, de a kidőltek helyébe újak állnak, életerős csemeték, akadnak közöttük matuzsálemi korban lévők, törzsükkel, terebélyes koronázatukkal büszkélkedők, s ifjontibbak, aztán náluk is fiatalabbak. A törzsükből fakadó gyanta illata ideális hőmérséklet esetén betölti a levegőt. Aki megérinti a fenyők "könnyét", úgy érzi magát, mintha a fák törzse a fogságában tartaná, hiszen olyannyira ragadósak, az élő világba tartozóak. Egymásba kapaszkodó ágaik együvé tartozásikat, egymás védelmét, sorsközösségüket jelképezik. Ég felé nyújtózó törzseik milliónyi felkiáltójelként hívják fel az utazók, a természetbe áhítozók figyelmét. No, nem mintha nem lennének eléggé figyelemkeltőek, szemrevalóak és csalogatóak azok számára, akik élvezni szeretnék azt a látványt, amit minden halandónak nyújtanak.