Szerbek és magyarok a Duna mentén I-II. (dedikált példány) [antikvár]

A kél tanulmánygyűjteményt együtt ismertetjük a szoros átfedések miatt, amit a fenti azonos évkörkezdetek jeleznek. Mindkettő jóval korábban rendezett hazai és külföldi nemzetközi tudományos eszmecserék (budapesti, belgrádi) anyagát foglalja magában. E vitaülések megtartása és a róluk készült könyvek megjelenése, szokásos késéssel: az első esetben az 1978 és 1983, míg a másikban az 1981 és 1987 évekhez kötődik. A félévtizednyi átfutási időközökben a két ország szakkutatói a kölcsönös érdeklődést keltő más két- vagy többoldalú tanácskozásokon is eredményesen dolgoztak. Számos alkalommal igazolódott, hogy a magyar-szerb történelmi kapcsolatokban, a tudományos feldolgozások különbségeitől függetlenül, 1848 tartósan meghatározó szerepet tölt be. Az akkori forradalmi átalakulás csekély hatású közeledési kísérletei és gyakori súlyos ütközései rányomták bélyegüket az osztrákmagyarhorvát kiegyezésekkel zárult időszakra, sőt a rákövetkező évtizedek sorára is.Minderre tekintettel igen üdvös, hogy országaink tudományos akadémiái (magyar és szerb) támogatják a megvitatott előadások magyar és szerbhorvát nyelvű változatainak kiadását. Ennek jegyében partnereink első kötete (Srbi i Madjari u revoluciji 18481849. godine. Beograd, 1983. 226.1.) a miénkkel lényegileg azonos tartalommal, eltérő szerkezeti felépítésben jelent meg. Közös források feltárásához még az újvidéki székhelyű Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, ugyanott a Matica srpska, valamint a zágrábi rokonintézetek kutatóhelyeivel adódnak tárgyszerűen összehangolt lehetőségek. Kétségtelen mégis, hogy a magyardélszláv történettudományi kapcsolatok viszonylag esetlegesebbek akár a jugoszláv-csehszlovák, akár csehszlovák-magyar együttműködéshez képest. Ez utóbbinak a közvetlen hatókörében eddig mintegy húsz egyetemes- és jogtörténeti tanácskozás anyagából itthon, illetőleg külföldön tizenegy tanulmánygyűjtemény született. A szomszéd országok együttes értekezleteinek témáit indokolt szakágazatok szerint mélyebben tagolni, ami a most recenzeált második kötetben a művelődés- és nyelvtörténeti referátumok felvételével részben megvalósult.Méltán mondhatjuk általános értékelésként, hogy az egymással szervesen összefonódó kötetek, a bennük megjelenített tudományos teljesítményen kívül, előnyös kapcsolatrendező feladatot töltenek be. Egyik jellemző vonásként emelem ki, hogy több szerző (Spira Gy., Niederhauser E Urbán A., C. Popov, M. Ekmeöi) megokoltan lépte át a 48-as aldunai (más elnevezéssel délvidéki, vajdasági) közvetlen szerbmagyar történelmi viszonyok kereteit. Ilyen tágabb egyetemes kutatómunka alapján kapunk képet a parasztság korabeli nemzeti öntudatának és etnikai különállás-tudatának eltéréseiről. Ezekre rávilágítva Niederhauser Emil a továbbiakban a Lajtán-túli és -inneni térségekben a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, szerbek magatartásának sajátosságait tekinti át."