Szót fogadtam Madáchnak (dedikált példány) [antikvár]

Előszó helyett Azok a világot jelentő deszkák! Hittel, hűséggel és tehetséggel szolgálni - van-e ennél szebb hivatás és nagyobb elégtétel? Színház és élet - ki kit formál/nemesít ebben a kölcsönvi-szonyban? A színház az élet egyféle tükre, igaz, de nem a létezőé, hanem a kellőé, a kívánatosé. A színház estéről-estére egy igazabb, szebb és emberibb virtuális világ képét tárja elénk, miközben azt sugallja: kövess, hogy igazabbul, emberhez méltóbb életet élj. Ennek a nemes gondolatnak eszköze és bajnoka a színész. Épp erről a küzdelemről vall - visszaenmlékezve tűnt idők eseményeire - könyvében, megkapó őszinteséggel, az erdélyi magyar színjátszás kiváló színészegyénisége, a nagyváradi Varga Vilmos. Aki egyaránt emlékezeteset alkotott a nagyszínpadon, versmondóként a pódium magányában, és - Kiss-Törék Ildikó színművésznővel karöltve - a Kiss Stiádió Színház művészeti vezetőjeként. Öreg igazság, nem magunk választjuk meg az életidőnket, se a helyet, ahova születtünk. Komoly következménye van/lehet ennek Erdélyben, ha történetesen kisebbségi magyar színész az illető. Varga Vilmos a második világégés idején és az azt követő esztendőkben eszmélkedett, kereste helyét és szerepét a világban. Amit nem annyira a személyes képességek mértéke, mint inkább az „új világrend" abszurdba hajló viszonyai határoztak meg. A megsemmisítésig menő intoleráns kommunista ideológia lakájaitól kapott is egy-két akkora pofont, hogy sokan megtántorodtak volna tőle. De ő ifjonti életerejének, elszántságának és intelligenciájának köszönhetően csak megtalálta az igaz utat és a személyes kibontakozás lehetőségeit.