Talajok légjárhatóságának vizsgálata rádium-emanációs módszerrel (dedikált példány) [antikvár]

AGBOKÉMIA és talajtan Tom. 17. (1968) No. 4.407 ^ ^^^Talajok légíárhatóságának YÍzsgálata rádium-emanációs módszerrelIMRE JÓZSEF 0 M MI Talajtani Osztálya, SzegedA talajok légjárhatóságának problémáját Hajas és Kertész [5], valamint Ltjndegaedh [10] vizsgálták a talaj szerkezetére vonatkoztatva, különböző' kUmatikus feltételek között. A szerzők a gáz diffúziót a talajba préselt levegővel telített pórustérből határozzák meg. Bavbe [2] mutatott rá arra, hogy a talajban a szabad pórustér olyan tényező, amely a gázok diffúzióját meghatározza, mivel ebben a talaj szemeseösszetétele, szerkezeti állapota és nedvességtartalma jut kifejezésre. Ebből viszont az is következik, hogy a szabad pórustér nagysága és az ott áthaladt gáz diffúzió-állandójának (D) értéke között határozott összefüggésnek kell lennie. Ha pedig ez így van, akkor az említett feltételek alatt a talajban végbemenő diffúzió-sebesség közvetlen mértéke lehet a talaj levegőáteresztő-képességének.Az ilyen irányú kísérletezéseket 1958. évben kezdtük el a Debreceni Kossuth Lajos Tud. Egyetem Fizikai-Kémiai Intézetben elsősorban laboratóriumi körülmények között. Elvégeztük a radon diffúzió-sebességének összehasonlítását lineáris és három dimenziós kísérletekben homokos mechanikai összetételű talajon, valamint vizsgáltuk a hőmérséklet és nedvességtartalom hatását a radon-gáz lineáris diffúziójára bentonitban is [7]. Hasonló elgon dolások alapján állítottam be természetes viszonyok között szabadtéri kísérleteket homokon és szikes talajokon [9].A jelen dolgozatomban az eddig végzett szabadtéri kísérleti eredményekről számolok be, amelyek során egy-egy talajtípuson belül homokos, majd finomabb szemcseösszetételű (vályogos) és agyagkolloidban gazdag, erősebben kötött, tömődött szikes talajok lég járhatóságát közvetlen méréssel vizsgáltam a radon-gáz diffúziója révén.A rádium-emanációs módszer elméleteA természetes viszonyok között szabadtérben beállított kísérleteknél a talajba helyezett radont az anyagforrás helyétől sugarasan diffundáltattam es a radon-gáz diffúzió sebességét részben GeigerMüller számlálócsöves elektronikus impulzus-számláló berendezéssel, részben más (pl. szcintillációs) érzékelővel közvetlenül mértem gamma (y)-sugár segítségével, amelyet a Rn-ból ra^oaktív bomlás következtében keletkező RaA, RaB, RaC radioaktív atomfajták bocsátottak ki magukból. A radonnak c koncentrációját mérve az anyagforrástól r távolságra t időben kiderült, hogy a bomlástermékek, illetve a rövid-életű aktív lerakódások egyensúlyban voltak a gázzal. Mivel a bomlástermékek közül a leghosszabb élettartamú RaB felezési ideje (26,8 min.) az Rn felezési idejéhez (3,84 nap) és a diffúziós kísérletek (40 200 órás) tartamá-