Találkoztam boldog zenészekkel (dedikált példány) [antikvár]

Róluk szólAzokról akik őrzik a zenét - válaszoltam, amikor kérdezték tőlem, hogy kikről írok könyvet. Azokról akik ki- és betelepítések lakosságcsere, országrészek oda-visszacsatolása, két világégés és e9V forradalom megpróbáltatásai közepette többször is újra kezdték életüket. Mindeközben ápolták zenei kultúrájukat. A fúvószene története többször újra kezdődött azért is, mert generációk váltották egymást. A beszélgetések során mindig az egyes embertől indultam elmert meggyőződésem, hogy alkotó közösségeket csakis teremteni tudó, következetes egyéniségek képesek összefogni. Ilyen zenészek érkeztek Dorog térségébe Mária Terézia korától kezdődően, és utóbb helyben is születtek szép számmal. Mindannyian megejtő alázattal és önzetlenül tették a dolgukat, nem bánták, hogy életmódjukat is átformálja a mindennapos gyakorlás és a hétvégi fellépések.Elhivatottakról szól ez a könyv, akik számára gyerekkoruktól kezdődően a muzsika volt a legfontosabb. Több megszólaló visszaemlékezéséből kiderül, hogy első hangszerüket mindenáron meg akarták szerezni, és azután mindennél fontosabbnak tartották az instrumentummal való foglalatoskodást. Ez eleve sajátos életmódot és sok-sok lemondást feltételez. Alázatot emlegettem: egészséges alázat nélkül senkiből nem lesz jó muzsikus. Bohner Ferenc kőművesek mellett dolgozott, Varga Gyuri bácsi utcát söpört, Hubacsek László lemondott a fociról ami pedig jól ment neki, és segítség nélkül tanult harmonikázni. Stadtmüller István ugyancsak munkát vállalt, hogy hangszert vásárolhasson - mindannyian gyerekként,, kiskamaszként tették ezt! Az elhunyt Bohner Franci bácsi kivételével ma is nyitott szívvel teljes odaadással muzsikálnak. Az interjúk készítése közben gyakran úgy tűnt, hogy beszélgetőpartnereimet zenéből gyúrták. A lelküket mindenképpen.