Tanulmányok (dedikált példány) [antikvár]

1992-ben, egy nyárvégi délután megérkeztem a szálkai dombokon és a kedves Milanovác-völgyön át Grábócra. Az ősi gesztenyefák mögül a napfényben fürdőző kolostor és templom valósággal megbabonázott. A hely szellemétől megigézve léptem be a török időkben épült kútház mellett az először félhomályosnak tűnő hűvös templomba, ahol mindinkább föltárult a XVIII. századi mesterek ihletett kezemunkája. S e látványban elmerülni Vasvári szvetoár segített, aki nemcsak elmagyarázta s megértette velem a látottakat, hanem maradandó élményt és megszívlelendő útravalót is adott. Ilyen élmények után önként adódott a feladat: ennek a csodálatos képzőművészeti alkotásnak és hajdanvolt szerzeteseinek méltó emléket kell állítanom! Szlavisták és egyháztörténészek is fogalmazzanak néha úgy, hogy a szerbek többségükben ortodoxok, tehát felesleges szóhalmozás ortodox szerbekről beszélni. Jóllehet a szerb ortodoxiához mérten ténylegesen kisebb súlyú a szerb katolicizmus, a bizánci rítusú szerb katolikus egyház a történelemben létezett, és ma is léteik. Ebből kiindulva tartottam szükségesnek tanulmányom címében a szerb ortodox kifejezést használni. A grábóci szerb templom - az ortodox világ más tájain szerzett tapasztalatokkal egyezően - a változatlanságba merevedett régies levegőt és hagyománytiszteletet árasztja. Évszázadokon át a nők számára kijelölt területen található medencében háromszoros alámerítéssel történt meg a keresztelés, ahogy azt az Ókeresztény Egyházban tették. Itt mutatták be a 40 napos csecsemőket és keresztelés után mindjárt a Szent eucharisztiában részesítették, majd bérmálás követte azt. A templom falai között a jegyesek háromszori kihirdetése után ment vége a házasságkötés (nem esküvő!) színes szertartása, ott emlékeztek meg a templom elhunyt jótevőiről.