Tanulmányok, esszék [antikvár]

ÖRÖKKEK EG A FELHŐK MÖGÖTT (VALLOMÁS HELYETT HITVALLÁS) Az első könyvem első oldalára a „soha-meg-nem-elégedés" himnuszát írtam be Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is elégedetlenül futok még; sokat szereztem, sokat el is dobtam; egy vállrándítással; gesztusaim idegesek voltak és türelmetlenek; soha le nem ültem egy pillanatra sem; gazdagságomban szegénynek éreztem magamat és fáradtságomban nyughatatlannak; nemcsak a könyvembe, homlokomra is fel van írva a „soha-meg-nem-elégedés". Futottam hősen, szüntelen, lélegzetlen; olykor szinte elbukni látszottam; s hasonlítottam ahhoz a fához, melynek koronáját földig csapja a szél Mi tart fönn? Mi a gyökér, mely nem szakad el? mely elpusztíthatatlan táplál valami kimeríthetetlen erővel? „A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz.,. Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne " Ezek a szavak, Tolsztoj szavai, járnak az eszemben, s vizsgálom, mit hiszek. Ó, örökkék ég minden felhők mögött; kiirthatatlan optimizmus! Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert „cél és értelem" emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több, mint minden emberi; hiszek a világban, mert eszem el nem éri. S mégis hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a Valaminek, amit el nem ér Építse életünket: s ahogy egy vers jobb lesz és nem rosszabb, ha az ész építi (csak ott álljon az építész mögött a gazda is!) - akként legyen már egyszer jobb életünk. Esztelen iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is): jöjjön most már az Ész!