Téboly (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált.
"... Hol a Hang? Jeges rémület kúszott a szívem felé. Hiába tekergettem nyakamat a mennyezet magasába, nem hallottam semmit. Úristen! Csak nem zuhantam valami gyalázatos kelepcébe? Csak nem vettek rá hipnózissal, méreggel, vagy Isten tudja milyen ördöngős eljárással, hogy vallomást tegyek? Hang!... Hol vagy?... Mit tettél velem?... Mit tettem én, hogy követtelek?.... Őrült vagyok?... Igazán őrült? Elmondtam mindent nekik, kiszolgáltattam saját magam és barátaim életét, szomorú bábuvá lettem? A priccsre rogytam, s markolásztam hajamat, mint az eszeveszett. Sebzett kezem a fejbőrömbe vájt. Őrült voltam hát? Idáig vitt a képtelen színlelés? Mit tettem? Miért hagyott el az eszem? Miért hagyott el az Isten? Felugrottam, és járkálni kezdtem. De csak három-négy fordulatot tehettem az önvádak gyilkos sodrásában, amidőn újra, világosan megszólalt a Hang. - Kételkedtél ébennem?..."