The Dark Side of Europe (dedikált példány) [antikvár]

Prefaceby glyn fordAs Rapporteur of the European ParHament's Committee of Inquiry into the Growth of Racism and Xenophobia in Europe (1989-90), I feel honoured to write the introduction to a new edition of this book, contributing as it does a welcome and timely addition to the armoury of contemporary understanding of the twin, though not always identical, problems of fascism and racism.As we move toward the end of the twentieth century it is all too clear that the subject of this book is very much a matter of widespread public concern in many countries. In the mid-1980s I myself took the initiative to encourage the European Parliament to respond promptly to the success of the extreme right in France. The resulting report (Evrigenis, 1986), detailed though it was, could not have predicted the changing shape of events in European politics since then. Fear of the future, heightened political insecurity and extreme differences in wealth and opportunity have combined with the highest unemployment rates since the 1930s to create fertile breeding grounds for a new strain of populist fascism. I do not use the term 'fascist' lightly. Many of today's neo-nazi leaders boast a direct ideological lineage from Hitler. Franz Schönhuber, leader of the ultra right-wing German Republikaner Party openly displays his credentials as a former member of Hitler's Waffen ss. Jörg Haider, leader of the Austrian Freedom Party has publicly declared that Hitler was justified in fighting for what he terms 'an open Europe'. Jean-Marie Le Pen, the antithesis of veracity and reason, proclaims that the gas-chambers were built by the Americans in Buchenwald after the Second World War. These men share their own very particular vision of a New Europe based on racial exclusivity rather than democratic citizenship and equal rights for all inhabitants. Now, for the first time in decades, they are making their mark, not just through violence, but often through the ballot box.The effect of this has been three-fold. Firstly, electoral success has provided the extreme right with public funds and a public platform to disseminate racist and xenophobic arguments. Secondly, theírta: glyn fordAz Európai Parlament rasszizmus és idegengyűlölet növekedésével foglalkozó vizsgálóbizottságának előadójaként (19891990) megtiszteltetésnek érzem, hogy megírhatom e könyv új kiadásának bevezetőjét, hozzájárulva ezzel, mivel üdvözlendő és időszerű kiegészítésként szolgál a könyvhöz. A fasizmus és a rasszizmus ikerproblémáinak kortárs megértésének fegyvertára, bár nem mindig azonos.Ahogy a huszadik század vége felé haladunk, túlságosan is világos, hogy ennek a könyvnek a témája sok országban széles körben foglalkoztatja a közvéleményt. Az 1980-as évek közepén én magam kezdeményeztem, hogy ösztönözzem az Európai Parlamentet, hogy azonnal reagáljon a francia szélsőjobb sikerére. Az így készült jelentés (Evrigenis, 1986), bár részletes volt, nem tudta volna megjósolni az európai politikában bekövetkezett események változását. A jövőtől való félelem, a megnövekedett politikai bizonytalanság és a gazdagság és a lehetőségek közötti szélsőséges különbségek az 1930-as évek óta a legmagasabb munkanélküliségi rátával párosultak, és termékeny táptalajt teremtettek a populista fasizmus új fajtájának. Nem használom könnyedén a fasiszta kifejezést. Sok mai neonáci vezető közvetlen ideológiai származással büszkélkedhet Hitlertől. Franz Schönhuber, az ultrajobboldali Német Republikánus Párt vezetője nyíltan kinyilvánítja, hogy a hitleri Waffen ss volt tagja. Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy Hitler jogosan harcolt az általa nyitott Európáért. Jean-Marie Le Pen, az igazság és az ész ellentéte, azt hirdeti, hogy a gázkamrákat az amerikaiak építették Buchenwaldban a második világháború után. Ezek a férfiak osztják saját nagyon sajátos víziójukat egy új Európáról, amely a faji kizárólagosságon, nem pedig a demokratikus állampolgárságon és minden lakos egyenlő jogán alapul. Most, évtizedek óta először, nemcsak erőszakkal, hanem gyakran az urnákkal is lenyomják a névjegyüket.Ennek hatása háromszoros volt. Először is, a választási siker a szélsőjobboldal számára közpénzeket és nyilvános platformot biztosított a rasszista és idegengyűlölő érvek terjesztéséhez. Másodszor, a