Egy monolit rendszer árnyalatai (dedikált példány) [antikvár]

Előszó —0— 1. Lehetséges-e monolit rendszer? Tudniillik a valóságban. Mert emberek képzeletében igen. Olyanokéban, akik megálmodnak és működtetni próbálnak monolit rendszereket. És olyanokéban, akik azok (szükségszerű) felbomlása után - politikai érdekből - szeretnék annak láttatni, másokkal is. Politikai híveikkel és azzá megnyerni kívánt emberekkel. S főként: az adott korszakokat személyes élmények révén nem ismerő ifjúsággal. Pedig maga a tény, hogy valamennyi eddigi monolit(nak hitt) rendszer - előbb vagy utóbb - megszűnt, mást bizonyít. Éppen azért bomlott fel, dőlt össze minden ilyen konstrukció, mert a valóságban egyik sem volt monolit. Nem csak a rendszer egésze. Az az egyeduralkodó párt sem, melyben alapját és (egyik) legfőbb eszközét látták „megtervezőik". Minden ország társadalma sokrétű, összetett, bonyolult struktúra. Emberek tömegéből áll, akik között különbségek garmadája fedezhető fel. Eltérő szociális és vagyoni helyzet, nemzetiségi, felekezeti hovatartozás, iskolázottság, személyes élmények, családi hagyományok (stb.), s mindezekből fakadóan: más-más kulturális és politikai attitűdök. A különböző helyzetű, más-más kultúrával rendelkező személyek és csoportok eltérően látnak és értékelnek azonos eseményeket, szituációkat, folyamatokat - és rendszereket. És ebből fakadóan: másként reagálnak ugyanazon jelenségekre. A kommunista diktatúrában - így az 1948-1989 közötti Magyarországon - más helyzetbe került a földjét vesztett, üldözött kulák, mint a kedvezményezett munkás, más élményeket szerzett az elűzött német, mint a helyére telepített, saját korábbi lakhelyéről ugyancsak elűzött székely. Másként értékelt politikai szituációkat a hasonló politikai szimpátiáktól vezérelt értelmiségi, mint az iskolázatlan, egyszerű földműves. S mindez nemcsak gondolkodásukat, hanem tetteiket, politikai aktivitásukat is befolyásolta. Mert szükségszerűen másként