Tűzimádó ének (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált példány.
"Álom a vers Kertben ülök, mennyi fény, nádtetőről gurul a nap, aztán a fűre huppan. Álom a vers, csigaként odébb mászik, levélen ül, és elbújik egy lyukban. Legyek gyökér, föld alatt szertekúszó, indáiba magamat átaludjam. Átesni a halálon, mint egy álmon, Radnótitól, mit tegyek, eltanultam. Tartok ugyan tőle, ezt is bevallom, és vele azt, hogy magamat meguntam. Élni alant, miként elszánt vakondok, vagy nézni fent, a kertben mennyi lyuk van, melyik a jobb, töprengek most e versben, futamokat billentyűzik az ujjam, mint zongorán valami régi mester, így játszani azelőtt sose tudtam, a kert teszi, és a hintázó napfény a nádtetőn, honnét a fűre huppan, álom a vers, csigaként odébb mászik, levélen ül, és elbújik egy Íjaikban."