Üzenet a palackban (dedikált példány) [antikvár]

ELOSZOKisdiák koromban mohón faltam a könyveket, hát gyakori látogatója voltam a város egyetlen kölcsönkönyvtárának. Ott mindig telt ház volt, várnom kellett a soromra, s közben megfigyelhettem a többi könyvcserélőt. A legtöbben hazulról hozták magukkal a kívánt könyvek jegyzékét, az öregebbje rábízta a választást az őszhajú, de igen fürge könyvtáros kisasszonyra. Mikor pedig ez odanyújtott nekik egy-egy könyvet, többnjáre csak egyetlen kérdésük volt: egy az egész? Ezt eleinte nem értettem, de egy este, zárás után, a kiscisszony, aki a szomszédunkban lakott, megkért, segítsek neki a sok cuccát hazacipelni, s útközben elmagyarázta a sűrűn ismétlődő aggályos kérdés okát: Tudod, fiam, ahogy némely ember lusta a kezét vagy a lábát moccantani, úgy kímélik egyesek, főleg az idősebbje, az agjoi-kat: nem akaródzik nekik az eszüket dolgoztatni. Ezért óvakodnak a kurtább írásokból, elbeszélésekből, novellákból álló kötetektől, mert ezek olvasása közben szüntelenül át kell a képzeletet állítani, egyre újabb hősökkel, körülményekkel kell megismerkedni, ami ugye fárasztó, tehát felesleges erőfeszítés. Az effajták a hosszú, akár többkötetes regényeket szeretik, amelyekben ugyanazok a személyek ugyanazokon a helyeken forgolódnak, és ugyanabban a véget nem érő mesében szerepelnek, a könyv tehát nem veszi igénybe sem a memóriát, sem a meg-megújítandó azonosulást, éppen jó hát a tunyáknak. Ezért olvassák annyira rongyosra a soha be nem fejezett "Szívek harca"-féle ponyvákat, száz meg száz füzetüket, ahelyett, hogy a remekműveket élveznék. Erre emlékezve biztosítom ennek a Tabák-kötetnek az olvasóit, akár hiszik, akár nem, hogy ez a mű egy az egész. A látszat ugyan az, hogy a kötet több tucat glosszából, szatírából, színes elmélkedésből áll, de az olvasó ne dőljön be a látszatnak! A könyv egy, és a maga nemében egyetlen is, mint minden ember