Vakaró, avagy kiegészítés Varga Rudolf életművéhez (dedikált) [antikvár]

Varga Rudolf dedikációjával.
Akik emlékeznek még az Őrangyal a pokolban, valamint a Varga Rudolf hatvanadik születésnapja alkalmából összeállított Szám-vetés című kompilációs kötetünkre, azokat-minden bizonnyal- sikerült kíváncsivá tennünk egy gazdag, ezáltal vélhetően maradandó, de mindenképpen izgalmas és érdekes életpálya, életmű iránt. Pedig -ahogyan mondani szokták- a teljesség igénye nélkül igyekeztünk bemutatni hősünk gazdag művészi munkásságát, eseménydús, néha bizony-ne tagadjuk- viharos életének főbb állomásait. Nos amikor annak idején a „Varga-relikviák" után kutakodtam, az ujjaim közül sok régi dokumentum morzsaként hullott vissza a láda, mondjuk úgy, „Rudibácsi levelesládájának" aljára. Amikor megkérdeztem Rudit, hogyan határozná meg az új könyv műfaját, ezt válaszolta: - Édesanyám kenyérsütéskor, ha már békésen keledeztek a dagasztóteknőben sorakozó tészták, a kamra sarkában - korhadozó lábakon - álló liszteshombárhoz lépett. Megütögette a deszkafalat. Összekaparta a láda aljára hulló, römpölynyi lisztszemcséket. Mi, gyerekek öklömnyi gömböcöt gyúrtunk a pármaréknyi lisztből, amit anyánk vagy nagyanyánk a már lobogó tüzű kemencébe helyezett a többi, sülő kenyér mellé. Emlékszem, nem is az illatos, friss kenyérkét, hanem a parányi cipót vártuk izgatottan. Annak volt a legjobb íze. Egyes helyeken vakarcsnak hívták, felénk pedig úgy, hogy vakaró. Hiába vakarom a fejemet, jobb címet nem tudok kitalálni, mint amit V. R. sugallt. S hogy mi lehet a célom ezzel az újabb kötettel? A ládából és a fiókok mélyéről egy-egy borítékot, papírlapot kiemelve, a feladókról (s néha a címzettről) néhány mondatot ejtve, a Varga-kép árnyalása, és másoknak - kiváló alkotóknak - róla és a világról megformált véleményének, horribile dictu: gondolatainak bemutatása révén önmagunk alaposabb megismerése, szerény kor- (még véletlenül sem engedve az olcsó poénnak, miszerint: kór-) történeti dokumentum gyanánt. Mindenesetre szíves figyelmükbe ajánlom a Vakarót, remélve: ízleni fog. Némethi Lajos