Kiálts, ne sajnáld a torkod! (dedikált példány) [antikvár]

Az Ézsaiás-gyűjtemény harmadik kötetében egy új korszak hajnalán a nemzeti önrendelkezést sóvárgó nép prófétája hallatja hangját. Mit hallatja?! Ordít teli torokból. Igazi Ézsaiás, rettentő szavak szólója". Honnan és miért e hatalmas hang? Egyfelől erre kényszeríti a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent" (Ézs 57,15). Vajon miért nem elegendő a halk és szelíd hang" vagy a pislogó lángot, törött nádat óvó gyöngédség? Nem ezzel kellene inkább közeledni a számkivetés, a háborúk, az otthonvesztés és a gyász világából előtántorgó megmaradottakhoz, az új hazát építőkhöz? Míg vert helyzetben voltak, kijárt az együttérzés, a vigasztalás és a bátorítás. Most már szabadok, akiket a fájdalmas emlékek sem tettek jobbá, igazabbá. A szabadokkal szemben nagyobb igényeket támasztunk, fáj restségük, közönyük, érzéketlenségük és szívtelenségük. Hát ezért kiált teli torokból a már-már újra megkövéredett fülűeknek" a próféta. Kell valaki, aki kiált!