Szivemet hozzád emelem (dedikált példány) [antikvár]

ELŐSZÓ Szívemet Hozzád emelem címen a teljes Szentírásnak a „szívről" szóló igéiről kívánok bizonyságot tenni könyvemben. Énekes könyvünk 25. zsoltára kezdődik ezekkel a szavakkal: Szívemet Hozzád emelem. A bibliai szövegnek a 17. versében van szó a szívről csupán. „Az én szívemnek háborúságai igen megsokasultak, az én nyomorúságomból szabadíts meg engemet." Amikor a szívről, főként Isten szívéről beszélünk vagy írunk, Isten szeretetéről teszünk bizonyságot a János evangéliuma 3,16 verse alapján: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen," Az emberi élet kezdete a szív, és a vége szívünk utolsó dobbanása. Kálvin Jánosnak jelvénye: az Isten felé felemelt égő szív. Énekes könyvünk 395. éneke így kezdődik: „Isten szívén megpihenve, fonjon szívünk egybe hát". Mint ahogy a kisgyermek megfáradva odaborul édesanyja szívére, úgy hajtjuk oda mi is szívünket Isten szívére. Isten közelsége oly igen jó nékem. Hányszor olvasunk Isten felénk nyúló, felemelő, megmentő kezéről. Szívünkbe látó szeméről. Vagy énekeljük: Hajtsd hozzám Uram füledet. A bűneit megbánt tékozló fiú elé odasietett atyja: és megesék rajta a szíve és odafutván nyakába esék, és megcsókolgatá őt. (Lukács 15,20) így von minket is szívére a mi megbocsátó Atyánk. Ecsedy Aladár 1984