Villon a költő huszonnégy verse, amelyeket halála után négy és félszáz évvel írt Erdődy János (Hosszú Ferenc könyvtárából) [antikvár]

Villon, a feudális Franciaország „csavargó" költője - ma már jelkép. Alakja idealizálódott, költészete megnemesedett, mert mai olvasói és rajongói találtak benne valamit, amire szükségük van. Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy Villon elsősorban mint „szabadsághős" hat. Nála sokkal különb lantosok énekeltek a szabadságról. Határozottabban és keményebben. És Villon sok tekintetben mégis eléjük került. Vájjon miért? Villon igazi nagy értéke a szókimondás. A ma embere úgy érzi, hogy a szókimondás - hősiesség. Az volt ez a feudális Franciaországban is, az ma is. Lenyűgöző az a bátorság, ahogyan Villon odavágja igazságait kora hatalmasságainak. Egyetlen tekintélyt ismer csupán: az igazságot. Ezt szolgálja minden mondatával. Ezt kiáltotta határozottan és megalkuvást nem tűrően a legkétségbeesettebb pillanatában is. Villon a szókimondó, harcos írók szimbóluma lett így. Erdődy János, a legújabb szocialista írónemzedék egyik sokat ígérő tehetsége, ezért választotta kifejezőeszközül a villoni formát. Amikor az itt összegyűjtött versei megjelentek a Népszavában, irodalmi körökben sokat vitáztak fölötte. Az olvasók nagy többsége nem vitázott. Erdődy remek Villon-versei hatottak. Egyesek azonban jobban szerették volna, ha a fiatal költő mellőzi a villoni formát és a "saját hangján" énekel. Ezeknek azonban, nem volt igazuk.