Virág Márton boldogsága (dedikált) [antikvár]

Könyvtest enyhén deformált.
Az ismert költő legújabb prózai írása: kisregény egy fiatal tanító életének néhány hónapjáról. Virág Márton - aki éppen letöltötte katonaidejét - 1940 őszén egy budapesti árvaházban vállal tanító-nevelői állást. Ő a regény hőse. Első személyben beszél az árvaház életéről. Látszólag nincs itt semmi, amit rendkívülinek mondhatnánk: számtan- és földrajzórák, beszélgetések a világról, a természetről, az emberekről, közben egy-egy portrévázlat nevelőkről, vallomás a hivatásról, halk vonzalom egy tanítóképzős kislány iránt. Mégis, ha arra gondolunk, mennyire vízválasztó a korszak, érthető, hogy az olvasót megragadja Virág Márton merészen szép története. Emberséges, bátor, gondolkodó férfiakat akar nevelni "fiaiból", keresi, próbálgatja hozzá az újfajta módszereket. S ez végső fokon szembefordulás a korszellemmel; nem is maradhat megtorlatlanul. A tanfelügyelői vizsgaellenőrzést felmondólevél követi, és nem sokkal később - a Szovjetunió elleni támadás után - megérkezik a SAS-behívó is. A frontszolgálat menekvésnek tűnik: elhárítja az állásvesztéssel járó létbizonytalanságot. És a tanító ebben a helyzetben úgy érzi: boldogságának esztendejét hagyta maga mögött, hiszen kedves gyerekek, jó kollégák vették körül, s szívében felébredt az első igaz szerelem.