Visszanézek félutamról (dedikált példány) [antikvár]

zerintem e gyönyörű népdal sora annyiban módosul, hogy én aligka beszélketek nyolcvanon túl/élutamról, de ami nagyon is valóság, kogy a szememkői a könny kicsordul. Igen, kicsordul, melynek egy része igazi örömkiönny, a másik pedig valí^ákan/ájdalmas. Fájdalmas azért, mert lassan, lassan itt kell kagyni e gyönyörű, teremtett világot, szeretteim éltető közegét, barátaim nagyszerűségét és még sok mindent, amit más is igen s^'nálna - kát még én, aki szeretem az élet minden percét. Ez az élet rendje. — Tudomásul kell venni - ka, bizony megvallva, nekéz is. Ezen töprengeni leket, de érdemes-e? A borús gondolataim zukataga mélybe ne sodoijon , mint a gyors kis patak tükre felett cikázó 'piciny bogarakat a sodródó víz. Ha meg is áll a toll, meg az írás egy időre, de a ködnek el kell oszlania, kogy a lassan előbi^o napsugár egyre szebben vorya körül azt a csodát, ami körülvesz, ami vidámmá tesz és visszabillent marcangoló gondolataimról többnyire a szép valóságba. 7