Vitám Máraival (dedikált példány) [antikvár]

Mi lesz a következő? - kérdezték tőlem többen is ismerőseim közül, miután megjelent az Ezüsthajú nemzedék - Az időskor életvilága című könyvem, 2003 karácsonyán. - Márai Sándorról írok, ezzel a címmel: Vitám Máraival. Megmondtam az alcímet is (Ugyanarról - másként), közben figyeltem az arcokat, közlésem hatását. Kíváncsi voltam a kérdezők visszajelzéseire, noha sejtettem válaszaikat. Mit tapasztaltam? Közös volt az érdeklődőkben a nem titkolt meglepetés. Vita Máraival? Éppen most, amikor ismertsége bővül, népszerűsége nő Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Skandináviában és másutt is? Replikázni vele akkor, amikor megkezdődött reneszánsza, imponáló példányszámban egymás után adják ki könyveit, s egyre többen olvassák; kultusza van, hovatovább mítosszá válik? Azt nem mondták ki a kétkedők, de éreztem, s tudtam is, hogy az sem mindegy, ki a berzenkedő vitapartnere. Más szóval: a magyar polgári irodalomnak csúcsra érkezett, olyan jelentős alakja, mint Márai Sándor, ismertebb, rangosabb csipkelődő kritikust érdemelne. Ez a levegőben lógó észrevétel nem tört le, nem ingatott meg elhatározásomban, mert arra gondoltam: a hazai és külföldi irodalomtörténészek, kritikusok írtak már róla eleget, és még írni is fognak, de miért ne mondhatná el véleményét egy újságíró, szerkesztő, magyar szakos tanár, publicista, vagy akár egy ismeretlen olvasó, ha van mondanivalója, vállalkozó kedve, bátorsága. Tehetjük ezt annál is inkább, hiszen a műalkotások megítélésénél nem várhatunk el teljesen egybevágó elemzéseket, nincsenek végleges befejezett értékelések, lezárt életművek. Ezért a másként gondolkodást a pluralizmus elve, a szólásszabadság gyakorlata nemcsak lehetővé, de kötelességünkké is teszi a tárgyilagos, reális véleménynyilvánítást, polémiát.