Vizit éjes éjjel (dedikált) [antikvár]

Borítóján kisebb karcolások, sarkai kopottasak.
„… ültünk hallgatók az asztalnál, előttem egy harmatgyenge prolongátor próbált válaszolni a kérdésekre. A prof hallgatta egy darabig a szánalmas feleletet, aztán rekedt hangon megszólalt. Az idős orvos néhány mondatával egy új világra nyitott ablakot. – Nézze, kolléga úr… nekem semmiből nem áll, hogy átengedjem… Kap egy elégségest, de fogadja meg egy öreg orvos tanácsát. Tanulja meg ezeket a dolgokat – lassan tagolva ejtette ki a szavakat – mert nagyon sok baja és csalódása lesz a pályán. A hosszú asztal félhomályba vesző vége felől néztem a szürke arcot barázdáival, és pitiánerré zsugorodott a vizsgával járó nevetséges izgalom. Megéreztem valamit abból, hogy mi is van a sok minden mögött, ami az utóbbi hetekben szobafogságra ítélt minket a vizsgák miatt. A számonkérés percei évekké tágultak, belenyúltak egy ki tudja, milyen jövőbe, a pillanat feszültsége tárgyilagos önvizsgálattá, a megfelelés higgadt szándékává oldódott…”