Üzenet (dedikált) [antikvár]

A vers kapcsolat a költő és az olvasó között, egyfajta üzenet. A verseket is ketten írják a költő és az olvasó. Ha egy vers közel kerül valakihez, vagyis átéli, magáévá teszi, akár úgy is tekinthet rá, mintha ő írta volna – írja Ottlik Géza. Ha eljut hozzád a versben megfogalmazott üzenet jó, ha nem, csak összegyűrt papírdarabra firkált kusza jelek, halott szavak maradnak. A vers, akkor jó, ha valami belső alkalomból születik, ha a valóság melegével tud hatni; „csak így tudja közvetíteni az élmény elevenségét, az első, egyéni meglátás közvetlenségét, örök újságát.” - vallja erről Szabó Lőrinc. A kitárulkozás öröme, és a világos gondolat kifejezésének az igénye egyaránt kell, hogy késztesse a költőt a versírásra. Erre törekedtem én is. Igaz a költő nem egyszer komédiás módjára is alkothat, és az ellentét kidomborításának kedvéért fogalmaz meg, elevenít meg valamit, amihez látszólag nincs semmi köze. A költeménynek nem egyszer olyannak kell lennie, mint az álomnak, nem lehet egyértelmű, kioktató és szájbarágós. A költői kép révén valami többnek kell felvillannia, valaminek még hozzá kell adódik ahhoz, amit maga a leírt szó önmagában jelent. Amikor egy kis idő múltán újra olvasom a verseimet, mint lüktető üzenetek tűnnek múltamból elő. Néha csodálkozva kérdezem, ilyen voltam? Mindenesetre, aki könyvemet kinyitja, tudnia kell, életem, énem egy kis darabkáját tartja a kezében, s ha el is olvassa, hiszem belőlem jut az ő világába is valami.