Zárka (dedikált) [antikvár]

Az előzéklapon a szerző dedikálása.
Negyed század összes Tódor János-versét rejti a Zárka vékony kötete. Sok ez vagy kevés? Ennyi; és elegendő, mert a szerző igen markáns költői arca és személyisége tisztán kirajzolódik a korszak brutális háttere előtt a hatvanegy versben. Ő kérdezi: „Kiben termeli újjá szégyenét a romlás... ha „épülnék - egyre rombolódom": ha a kényszerből vállalt pokolra szállás ellenére: (A dzsessz forró káoszában) „...visszasüllyedek az öntudatba..."? Hiszen „Nem számíthat könyörületre" abban a világban, ahol „az ártatlanság is lehet gyalázat (...) a szemek lebombázott játszóterein". Kötetcímadó, nagy költeményében írja: „.. .filozófusaidtól csak dajkameséket hallhattál a szabadságról..." És máshol: téjé / szabadságbűnöző / életfogytiglani/ smasszerbiztos / cellája / vagyok." A korántsem kiszámított hosszú várakozás és gyűjtés érlelte valódi értékké Tódor János verseskötetét. Újra kell gondolnunk e lírai telitalálatok láttán nemcsak a költészetről kialakított, talán egyoldalú nézeteinket, hanem a líra jövőjét és az életünket is! Költő ennél többet nem tehet. Elmondhatjuk vele együtt: „Kilátástalannak látom, / amit magamra mértem / mégsem cserélnék senkivel."