Az Esterházy-kincstár [antikvár]

Védőborítója enyhén karcos.
Bevezetés: 1483 őszén, diplomáciai küldetésben Mátyás udvarába, Budán tartózkodik Bartolomeo Maraschi, Castello-Veneto püspöke. Elutazása előtt alapos részletességgel megírt levélben tájékoztatja megbízóját, IV. Sixtus pápát azokról a tárgyalásokról, amelyeket a katolikus egyházfő nevében, az ő legátusaként folytatott a magyar politika irányítóival, s személyesen magával az uralkodóval, Corvin Mátyással. Levelének második részében a tapasztalt diplomata témát és hangnemet vált: Mátyás király kincstáráról ad hírt, s korábbi, szenvtelen tárgyilagossággal írott sorait lelkes elragadtatottságtól átfűtött mondatok, már-már valóságos ditirambusok követik. Maraschi püspök néhány attraktív darabot mintegy "tételesen" is kiemel, majd említést tesz közel háromszáz aranyozott ezüstserlegről, amelyek kiváltképp csodálatba, ámulatba ejtették. A püspök-diplomata levele - ha mégoly beszédes és figyelemre méltó is - csupán egyike azoknak az egykorú írott forrásoknak, amelyek az Európa-szerte nagy tekintélyű reneszánsz uralkodó mesésen gazdag kincstárát magasztalják. Azt a műgyűjteményt, amely tulajdonosának halálát követően hasonló, sőt, ha lehet, még mostohább sorsra jutott, mint Mátyás legendásan híres könyvtára, a Bibliotheca Corviniana. 1490 után a kincstár néhány éven belül szétszóródott, anyagának túlnyomó része utóbb elpusztult, s elenyészően csekély azoknak az alkotásoknak a száma, amelyek fennmaradtak, s eredetük a későbbi századok alatt sem merült feledésbe. Az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár két pompás ötvösművén kívül jelenleg csupán egyetlen darabot ismerünk, amely ma is Magyarországon található, s amelyről okkal feltételezzük, hogy egykor Mátyás király egyedülállóan értékes kincstárát gazdagította. E mű egy impozáns díszserleg Nürnbergből, 1481-ből - ma a budapesti Iparművészeti Múzeumban látható; az a főúri gyűjtemény pedig, amely e serleget a XVII. századtól jószerint napjainkig megőrizte, az Esterházyak nevezetes családi kincstára.