Árpádházi Szent Erzsébet [antikvár]

Minden kornak megvannak a maga csillagai: régen, a keresztény középkorban a szentek voltak a vezérlő csillagok. Napjainkban inkább «filmcsillagok», sportbajnokok lelkesítik az ifjúság jórészét; bár vannak olyanok is, akik újra felfedezték Jézus Krisztust, a «szupersztárt». Az eszmények és értékek csillaghullásának korát éljük. Mondhatnak-e még nekünk valamit a középkori szentek, így például Árpádházi Szent Erzsébet? A világegyház ebben az évben ünnepli az Árpád-ház Magyarországról német földre került leánya halálának 750. évfordulóját. Régi feljegyzések szerint Klingsor, a legendás erdélyi mesterdalnok a XIII. század elején megjósolta: «Látom, hogy Magyarországon egy olyan ragyogó csillag támad, amelynek fénye elhat egészen Marburgig, Marburgtól pedig besugározza az egész világot.» Ha rövid életét tekintjük - huszonnégy évet élt -, úgy jelenik meg előttünk, mint ellobbanó üstökösláng, valójában azonban bevilágítja a századokat. Mert az Isten- és az emberszeretet hőse volt, és a szeretet fénye örök. Kevéssel halála után egyik első méltatója, Heisterbachi Caesarius ciszterci szerzetes így kezdte Erzsébet életrajzát: «A tiszteletreméltó és Istennek oly drága Erzsébet előkelő család szülötte, úgy ragyogott föl e világ sűrű homályában, mint a hajnalcsillag.»