Autón, motoron egy életen át [antikvár]

Kabdebó ​Lóránt: Azok közé tartozom, akik Surányi Endrét írásai olvastán, s ismerve életét, életrajzának megírására ösztönöztem. A húszas évek bérautósa, a feltaláló, a heves motorversenyző, a halálkatlan artistája, akit a tévé sportmúzeuma mutatott be ma leginkább íróként válik ismertté. Rendkívüli olvasmányos formában szinte novellák láncolatában adja elő életet történetét. Magam is meghökkentem: micsoda művészi erővel. Egyes írásai kordokumentumok, szellemes polémiák. Lehet vele egyetérteni, avagy vitatkozni – egyet nem lehet csupán: írói tehetségét kétségbe vonni. Kaposi Kis István: Surányi életsorsának alakulása egy modern Till Euenspigel, Don Quijote meg a Lúdas Matyi szerencsés ötvözete, vagy talán egy budapest Kakuk Marci elbájoló kalandja a huszadik században. Beszéltek, írtak már Surányi szindrómáról; lehet, hogy megérjük még a Surányi az előbbiek szinonimája lesz?! Mert élete ötvözi a kort: amikor a világra csodálkozik, megjelenik az autó, a motor, a század megannyi technikai populári csodája, amely elkápráztatja a szerzőt a kora gyermekkorától, s bűvöletébe vonja: egymástól nem szabadulnak meg soha, biztosan elkísérik a sírig, műveiben azon is jóval túl. De nemcsak a pálya objektív tényszerű vonulata az érdekes és az izgalmas, hanem a szemléletmód – és ami legalább ennyire fontos! – az írásmód. Surányi tolla alatt varázslat esik minden, mégoly hétköznapi lépésen is. Nem az az érdekes, ami vele, hanem ami az ő érzésein átcsorgadozva, személetén kivetítve tárul az olvasó elé. Nem egyszerűen életrajzmemoár ez az írásmű, hanem a század hat-nyolc évtizedének „égi mása”, remekmű. Surányi a gazdag és változatos életélmény birtokában olyan lebilincselően tudja a maga bűvkörébe vonni az olvasót – még a legprivátibb ügyeibe is –, hogy az tipikus kortársra lel benne.