A világ leggonoszabb kalózai [antikvár]

„A tengerészek képzeletében babonás rettegés kapcsolódik a kalózok nevéhez. Kevés olyan téma van, amely annyira felkeltette volna az emberek érdeklődését és kíváncsiságát, mint azok az ádáz kalandozások és gyalázatos gazságok, melyeket ezek az emberbőrbe bújt fenevadak követtek el ördögi pályafutásuk során." Charles Ellms: The Pirates Own Book Charles Ellms több mint 150 éve írta ezeket a sorokat, ám az általa „ünnepelt tengeri rablók"-nak nevezett kalózok vonzereje azóta sem csökkent. Tudományos és szépirodalmi művek sora foglalkozik velük, sőt napjainkban hatalmas kasszasikert hozó filmeket ihlettek meg. De vajon mi teszi ezeket a tengeri útonállókat ilyen maradandó alakokká? És annak vajon mi lehet az oka, hogy a tolvajoknál nem sokkal különb kalózokat - legalábbis a történelmi időkben - romantikus kalandoroknak képzelték el? Nem mintha mindig olyan könnyű lett volna megkülönböztetni a tolvajlást a törvényesen végzett tevékenységektől. A XVII. századtó a XIX. századig háborús időkben minden nemzet kormányzata ún. privatérokat (lásd a Szójegyzéket) hatalmazott meg, hogy kifosszák az ellenséges hajókat. Sok tengerészkapitányt hősként ünnepeltek, miközben - egy másik szemszögből nézve - közönséges bűnözőknek is ehetett volna nevezni őket. Jó példa erre Sir Francis Drake, akit személyesen I. Erzsébet királynő hatalmazott fel arra, hogy megtámadja és kifossza az ellenséges (vagyis a spanyol) hajókat. Drake-et, miután sikeresen végigrabolta a Nyugat-Indiákat, a királynő privatérjaként ünnepelték Angliában, miközben Spanyolországban egyszerű kalóznak tartották, akit rövid úton kivégeztek volna, ha elkapják.